Keresés a weboldalon

Vándorlókönyv a forradalom és szabadságharc idejéből

Vándorlókönyv a sárvári múzeumban (ltsz. NFM II.80.7.1)

2016.09.27

A hamarosan nyíló új helytörténeti kiállításunkban, amelynek címe Sárvár személyesen, többek közt bemutatunk egy vándorlókönyvet. Céhlegény tulajdonosa a XIX. század közepén ebben gyűjtötte össze az igazolásokat mestersége fogásainak elsajátításáról.

Vándorlókönyv

A középkor óta a céhek szigorúan szabályozták működésüket és szervezeti rendszerüket. Meghatározták, ki kerülhetett be a céhbe, hogyan illett viselnie magát, mennyiért adhatta el áruját, hol és hogyan szerezhette be a nyersanyagot. A legismertebb szabályozás azonban azokra vonatkozik, akik mesterré akartak válni.

Az inasnak adott gyermekek afféle háziszolgák voltak, minden munkát nekik kellett végezni, a mesterség fogásainak elsajátításában kevés előrehaladást mutattak. Pár év után lehetett belőlük legény vagy segéd, amikor már a műhelyben dolgoztak a mester keze alatt. A legény nem életkort jelölt, mivel nem mindenki válhatott mesterré és egész életében be kellett érnie a segédi beosztással.
Mesterré az válhatott, aki jól megtanulta az ipar minden csínját-bínját, majd vándorútra indult, gyakran külföldre, hogy tökéletesítse a tudását. Miután hazatért, és természetesen megfelelő pénzösszeg állt a rendelkezésére, műhelyt nyithatott, ahol elkészítette a céhremeket, amely a megszerzett ismeretek magas fokáról adott tanúbizonyságot. Végül lakomát adott a céhmesterek kollégiumának, melynek tagjai felvették a céhbe.

A vándorlást 1816-ban a Magyar Királyi Helytartótanács szabályozta, ami alapján a legény vándorlása során nem adhatta fejét kóborlásra, koldulásra, valamint 48 órát meghaladóan csak akkor tartózkodhatott egy idegen városban, ha ott el tudott helyezkedni egy mesternél. Ekkor már azt is megtiltották, hogy a legény elhagyja a Habsburg Monarchia területét, de kötelezték arra, hogy állomáshelyeiről tanúsítványt hozzon. Szintén tiltották a vándorlókönyv hamisítását, ahogy akkori nyelven fogalmaztak: „tiltatik a’ Vándorlónak, ezen Vándorló-Könyvnek akármelly részében való meghamisítása, vakarása, vagy igazítása, mivel ez mint nyilványságos csalárdság kemény büntetést vonzana maga után”. Ezeket a szabályozásokat a vándorlókönyvben is feltüntették.

A vándorlókönyv

Vándorlókönyv

Jelen vándorlókönyvet Pozsonyban nyomtatták ki és külön érdekessége, hogy a magyar szabadságharc idején, 1849 februárjában nyitották meg. Tulajdonosa, Treutel Mihály szabólegény ekkor indult el Sárvárról, hogy németszabó mesterségbeli tudását gyarapítsa. A könyv magyar és német nyelvű, fénykép hiányában részletesen közölték a legény személyleírását. Mihály 17 éves, evangélikus, szőke hajú és kékszemű, szőrtelen arcú, magas fiatalember volt. Nevéből és tegyük hozzá, kinézetéből is sejthetjük, hogy német származású volt.

A vándorlókönyv alapján jól nyomon követhetjük a céhsegéd állomáshelyeit. Sárvárról Zalaegerszegre ment, ahol jó véleménnyel voltak róla, „magát böcsületesen viselte”. Keszthely érintésével Sümegre, onnan Veszprémbe, Székesfehérvárra, Pestre, majd vissza Fehérvárra, majd Komáromba, majd Veszprémen keresztül ismét Zalaegerszegre ment. 1850 októberében érkezett ide, de sokáig nem maradt. Az észak-dunántúli vándorutat követően most a Dél-Dunántúlra indult. Az év végén már Keszthelyen volt, onnan Kaposvárra távozott, és innen tért hazakét év távollét után, 1851 áprilisában szülővárosába . Mesterei mindenhol jó magaviseletű embernek írták le.
A vándorlókönyv erdeti bejegyzésekkel teletűzdelt oldalai itt véget értek, de valaki az üresen maradt lapokat megtöltött rendeléseinek feljegyzésével. A nehezen kivehető ceruzás írásból nevek és pénzösszegek tűnnek elő,  sajnos azonban nem tudjuk, ki volt az iparos, aki jegyzetfüzetnek használta a vándorlókönyvet.

És az élet megy tovább

Vándorlókönyv

Treutel Mihály szabólegény vándorlókönyve több szempontból is érdekes. Láthatjuk, milyen távolságokat tett meg egy iparossegéd, hogy mestersége fogásait elsajátíthassa. Vándorlása gyalogosan történt, tehát egyik állomáshelyről a másikra eljutni napokig tartott.

Azt is megtudhatjuk, hogy a szabadságharc leverését közvetlenül követő hónapokban, években sem állt le az élet Magyarországon, a gazdaságnak mennie kellett, enni kellett, tehát alkalmazkodva a helyzethez, mindenki csendben tette a dolgát.Az is kitűnik, hogy legényünk csak a Dunántúlon mozgott. Németszabó, azaz a polgáriasabb, nyugatibb öltözeteket varrók számára nyilván a szintén nem messze lévő osztrák örökös tartományok adhatták volna a mélyebb ismereteket, de az önkényuralom időszakában nem nagyon volt lehetőség még a Monarchia országai közötti mozgásra sem. Mindenhol zsandárok és katonák állomásoztak és igazoltatták az embereket. A német származású Treutel Mihály számára is biztonságosabbnak tűnt az ország határain belül maradni.

Az a tény, hogy egy sárvári születésű szabólegény németszabó mesterségre adta magát és a vándorlás után haza is ide tért, azt jelzi, hogy a XIX. század közepén a nyugat-dunántúli mezővárosban, Sárváron már volt olyan réteg, akik szívesen viseltek nyugati ruhákat. Igényeik kielégítésére nemcsak a németek által lakott nagyvárosokba (pl. Pestre) mehettek, hanem más vidéki mezővárosokban, megyeszékhelyeken, mint Kaposváron, Zalaegerszegen és Veszprémben is találtak nyugati ruhát előállító műhelyeket. A felsorolt városok lakossága egyébként ekkor magyar nyelvű volt.

A vándorlás állomásaiból kitűnik, hogy Sümeget és Keszthelyt kivéve a szabólegény a nagyobb, többnyire megyeszékhely rangú településeket érintette, és nem a szülővárosához hasonló méretű településeket. Nyilván azokban magasabb színvonalú mesterségbeli tudást szerezhetett. Érdekes azonban, hogy a bejegyzett minősítések arra utalnak, hogy az előmenetelnél a mesterek inkább a tisztes magatartást értékelték, mint a mesterségbeli fogások elsajátítását.

Sajnos, arra a kérdésre nem tudjuk a válast, hogy vajon Treutel Mihály hazatérése után megnyitotta-e műhelyét Sárváron.

A tárgy leltári száma: NFM II.80.7.1


Képgaléria


A képek nagy méretben történő megtekintéséhez kattintson a kiválasztott képre.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Egy megosztással munkánkat is segíted. Köszönjük!

Szibler Gábor

történész-muzeológus
A történelem nem unalmas, hanem felfedezésre váró ismeretlen világ.

szibler.gabor@nadasdymuzeum.hu

Hírlevél

Ezért is küldünk hírlevelet jelenleg 2563 embernek.
Ha érdekel a történelem, a Nádasdyak élete, a huszárok vagy csak bepillantanál egy múzeum mindennapi életébe, érdemes egy kattintással feliratkozni hírlevelünkre.

Iratkozz fel most! »



Kövessen minket!



Huszármúzeum

Mi vagyunk a huszárok!
Állandó kiállítás

100 éve történt

Képeslapok az első világháborúból

Sárvár Anno

Sárvár története a képeinken

Huszárok a neten

A Nádasdy Ferenc Múzeum Huszárgyűjteménye

Iratkozzon fel most hírlevelünkre!

Miről szól a hírlevél?

A legfrissebb blogok

2017.09.26

Köszöntéstől Sárvárig és párosan tovább

Másfél évtizede minden év szeptemberében múzeumpedagógiai évnyitóra ker...

2017.08.24

Mikor lesz újra trendi?

A kérdés a múzeum oldaláról kifejtve úgy hangzik: melyik történelmi kort...

2017.07.26

A távol a közel

Ahhoz hogy valamire vigyázzunk, először szeretni kell. Ahhoz hogy elhiggyük,...

2017.06.09

Kezdőmondat nem kezdőknek. A muzeológus is ember

Nem tudunk elszakadni a munkánktól, bárhol is dolgozzunk. Egy apró részlet,...

Szépkártya elfogadóhely

OTP, MKB, K&H